Egy mondat a szabadságról – Markó Béla könyvbemutatója, Teleki Téka, 2020. augusztus 25.
„A költészet vibrálás” – mondja Mészáros Sándor, a Kalligram Kiadó igazgatója, és a beszélgetés végig költő-költészet-költőiség hármasa körül forog. Markó Béla Egy mondat a szabadságról című legutóbbi kötetéről van szó, s a bemutató a Teleki Téka első emeleti folyosójára szorul az eső elől. Igazi „járványkönyvbemutató” tehát, maszkokkal, távolságtartással és a tekintetek találkozásával.
Jó kis provokatív magyaróra zajlik, olyan kijelentésekkel, mint hogy a lírának nem megmutatnia kell valamit, hanem láthatóvá tennie, meg hogy a magyar irodalomban mindig túl sok ideológiát nyomnak rá egy versre. Mészáros az alakváltozásokra kérdez rá, Markó válaszul megemlíti a sohasem változó Ady Endrét, szemben például Arannyal, aki sokféle verset írt, és még igazán öreg sem volt, amikor már az Őszikéken dolgozott.
Ady különben visszatérő motívum, Markó szerint azért irritálhat sokakat, mert költészetében nem érezhető a kétely, Mészáros szerint prófétikus attitűdje már akkor is idejétmúlt volt, a történelem, Magyarország szétesése viszont őt igazolta.
Mindezeket Markó költészetére próbáljuk ráolvasni és -hallani: abban sok a kétely, s a versek egy epikus magból kiindulva jutnak el valahová. A Holdvilág című versben például, mely az Élet és Irodalom legutóbbi számában jelent meg, és amelyet a szerkesztő felolvastat a költővel, a gyerekkori álmok kopírozódnak a felnőtt rémült kérdéseire. Az epikus mag a kortárs líra egyik markere, akárcsak a reflexivitás, hiszen nem lehet már közvetlen élményeket megírni, vagy csak alakmások révén, akiket, mint Mészáros mondja, „KAF kimaxolt” a maga költészetében. Markó nem így alakváltoztató, soha nem jutott eszébe, hogy más néven írjon – inkább úgy, mint Arany: a formák, nézőpontok lehetőségeivel kísérletezik.
Végül a hiúság is szóba kerül, Markó azzal hárít, hogy a politikában lehetősége volt ezrekhez beszélni, mégis lezárta azt a pályáját, Mészáros pedig Kukorelly poénjával zár, aki arról ábrándozik, hogy a Népstadionban olvasson fel nyolcvanezer ember előtt. Szép álom, azt hiszem azonban, a költészetnek mégiscsak másféle intimitásra van szüksége, ahogy a holdvilágot sem érdemes tömegben nézni.
(Demény Péter) latoblog.blog.hu