Szijj Ferenccel zárja az évet a nagyváradi Törzsasztal

December 4-én, pénteken 18 órától az Illyés Gyula Könyvesboltban tartják az év utolsó Törzsasztal-beszélgetését. Szijj Ferenc József Attila-díjas író, költő, műfordító, könyvtáros, szerkesztő beszélgetőtársa ez alkalommal is Kőrössi P. József lesz. Szijj Ferenc többek között Heinrich von Kleist és Franz Kafka elbeszéléseit fordította. Összesen kilenc könyve jelent meg, ezek között több verseskötet, rövidpróza és meseregény …

Jegyek válthatók a könyvvásár kiemelt programjaira

Már lehet jegyet venni a 21. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár kiemelt programjaira. A november 12-e és 15-e között sorra kerülő könyves szemlén évek óta először lépnek színpadra a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészei, de itt kerül sor Halász Judit első erdélyi koncertjére is. A Kolozsvári Állami Magyar Színház a Leonce és Léna című előadásával érkezik Marosvásárhelyre. …

LÁTÓ IRODALMI JÁTÉKOK 65. – SZÉKELY CSABA estje

Folytatódik a Látó IRODALMI JÁTÉKOK elnevezésű rendezvénysorozat. Székely Csaba drámaíróval a Látó főszerkesztője, Kovács András Ferenc fog beszélgetni. Az esten részletek hangzanak el a Vitéz Mihály c. díjnyertes drámából. Az est helyszíne a marosvásárhelyi G. Café. Időpont: 2015. október 28., szerda, 18 óra. Támogató: NKA, Bethlen Gábor Alap. A szervezők mindenkit szeretettel várnak!

Átadták a Székelyföld-folyóirat 2015-ös díjait

  Tizennyolcadszorra adta át éves díjait csütörtökön a Székelyföld kulturális folyóirat. A Csíkszeredában szerkesztett havi folyóirat székhelyén zajló eseményen az elismerő díszoklevelek mellett rendhagyó méltatások hangzottak el a díjazottakról. Tizennyolc éve jelent meg a Székelyföld-folyóirat első lapszáma, a szerkesztőség életében ez a nap a kezdetektől fogva a díjosztások időpontja is. A kulturális kiadvány idén Szepesi Attila …

Az EMIL árkosi táboráról

  Hétvégén került sor az Erdélyi Ma­gyar Írók Ligájának XIV. írótáborára a szokásos szep­tem­be­ri időpont­ban, immár az új elnökség által szer­vez­ve, de a szokásos gördüléke­nységgel, iz­gal­mas prog­ra­mok­kal, is­merős ne­vek­kel és ar­cok­kal együtt. Aki le­ma­radt, nyu­god­tan bánhat­ja, egyet­len prog­ram­pon­tot leszámítva min­den célkitűzés meg­valósult, le­zaj­lott me­net­rend sze­rint. Az időjárás ked­vező volt, a han­gu­lat szokáso­san ki­emel­kedő, bár egy­re …

Markó Béla könyvbemutatója a G Caféban

A Látó szeptemberi meghívottja Markó Béla, akivel Rekviem egy macskáért című esszékötete kapcsán Láng Zsolt fog beszélgetni. A könyvbemutató helyszíne a marosvásárhelyi G. Café, időpontja 2015. szeptember 16., szerda, 18 óra. Támogató: Nemzeti Kulturális Alap. “Nem szabadna elhinnünk, hogy olyan törésvonalak választanak el minket, amelyek lehetetlenné teszik az egymással folytatott párbeszédet. Még elkeserítőbb, ha ugyanazon …

Kemény István az E-MIL estek következő meghívottja

Június harmincadikán, kedden este újabb E-MIL est lesz a kolozsvári Bulgakovban: az Álljunk meg egy szóra című beszélgetősorozat vendége ezúttal Kemény István lesz. Házigazda: László Noémi. Kemény István 1961-ben született Budapesten. József Attila-díjas író, költő, számos kritikusa nemzedéke legjelentékenyebb költői között tartja számon. Parti Nagy Lajos szerint „költészetén immár több nemzedék nőtt fel, a sajátja …

Átadták a Communitas Alapítvány Alkotói Ösztöndíjait

Köszöntő beszédében Markó Béla, az Ösztöndíjbizottság elnöke kifejtette, az elbíráló testületben ez évben is vita volt arról, hogy melyek azok a szempontok, kritériumok, amelyek alapján elbírálják a beérkezett pályázatokat, és amelyek révén valamiféleképpen meghatározható az, amit ma erdélyiségnek tekintünk. Mint mondta, ma már sok szempont, mint például az állampolgárság vagy az állandó lakhely viszonylagos, és …

Mély, játékos, tanulságos

A székely­ud­var­he­lyi G. Caféban ezúttal a szom­ba­ti este is az iro­da­lomé volt, ápri­lis 25-én ugyan­is a Kos­suth-díjas Kovács András Fe­renc­cel foly­ta­tott emléke­ze­tes beszélgetést a Her­der-díjas prof. Fried István iro­da­lomtörténész, Tanár Úr. Nem ha­gyományos iro­dal­mi estként zaj­lott a Murányi Sándor Olivér szer­vez­te-mo­derálta esemény, sok­kal kötet­le­nebb, csa­pongóbb, mégis érde­ke­sebb, ke­re­kebb volt így, mint aho­gyan meg­szok­hat­tuk, és ezt …

Látogatói rekord a budapesti könyvfesztiválon

Történetének leglátogatottabb rendezvénye lett az idei Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, mondta az MTI-nek Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) igazgatója vasárnap. Zentai pontos számot még nem tudott mondani, de vasárnap délután annyit már tudott, hogy idén több ezerrel voltak többen, mint a régi, 61 ezres rekordot tartó rendezvényen.   Az igazgató szerint …