Míg az újjáindulásának idején és az azt követő években is sokan vettek részt a Versünnep Fesztivál erdélyi elődöntőjében, az utóbbi időben kevesebben jelentkeznek erre a megmérettetésre. Kilyén Ilka színművész, a zsűri tagja úgy fogalmazott, bár kevesen voltak, azok, akik továbbjutottak, méltón képviselik Erdélyt az április 9-i, budapesti eseményen. Az idei Versünnep Fesztivál erdélyi elődöntőjét a …
Elhunyt Bodor Pál
Életének 87. évében, hosszan tartó betegség után elhunyt Bodor Pál író, újságíró. Több álnéven is írt, ezek közül talán a legismertebb a Diurnus volt. Ezen a néven jelentek meg írásai a Magyar Nemzetben és a Népszabadságban. Bodor Pál 1930-ban született Budapesten. Temesváron a piarista líceumban érettségizett 1948-ban. A bukaresti egyetem filozófia-lélektan karán kezdte meg tanulmányait, …
Fodor Sándor Emlékkonferencia Kolozsváron
Fodor Sándor halálának ötödik évfordulója alkalmából emlékkonferenciát szervez Kolozsváron az Erdélyi Magyar Írók Ligája. A konferencia, illetve az azt követő kerekasztal-beszélgetés a József Attila-díjas írónak-műfordítónak, az erdélyi magyar irodalmi élet jeles képviselőjének, az Erdélyi Magyar Írók Ligája első elnökének állít emléket, egyúttal pedig a szerző munkásságának újraértékelését, az életmű súlypontjainak úrjagondolását kísérli meg, közölték a …
Borsodi L. László Kolozsváron
2017. március 10-én, pénteken 18 órától kerül sor Kolozsváron a Györkös Mányi Albert Emlékházban (Republicii u. 5. sz.) Borsodi L. László Feljegyzések a földről (2012), a Parton (2013) és az Utolér, szembejön (2016) című prózaversköteteinek bemutatójára. A csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadó gondozásában megjelent könyveket Bodó Márta szerkesztő mutatja be a szerző jelenlétében.
Csütörtökön indul az Arany-emlékév
Az Arany János emlékére szervezett eseménysorozat Nagyszalontán kezdődik csütörtökön, a költő születésének 200. évfordulóján. Az egész napos rendezvényt Áder János, Magyarország köztársasági elnöke nyitja meg. Az eseményen jelen lesz Török Ádám, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) főtitkára, Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Németh Szilárd országgyűlési képviselő és Cseke Attila szenátor is. A Magyar Tudományos …
Harminc év, harminc vers
Az elmúlt harminc év terméséből válogatták ki irodalomkritikusok a 30 legszebb kortárs magyar verset a pécsi Jelenkor folyóirat kezdeményézésére. A Jelenkor 22 kritikust kért fel, hogy szavazzanak, köztük Balázs Imre József kolozsvári irodalomkritikust, irodalomtörténészt, költőt, a Korunk folyóirat főszerkesztő-helyettesét. Balázs Imre József a Krónika megkeresésére kifejtette, az 1986 és 2016 közötti magyar irodalom termését rendkívül …
Elhunyt Mózes Attila
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy január 31-én, 64 évesen tragikus hirtelenséggel elhunyt Mózes Attila, Márai Sándor-díjas prózaíró, irodalomkritikus, szerkesztő, a Helikon egykori munkatársa. Mózes Attila 1952. április 8-án született Marosvásárhelyen, a kolozsvári BBTE magyar-francia szakán végzett 1976-ban. 1976-79 között Székelyhidason francia-testnevelés szakos tanár, majd 1979-től a kolozsvári Utunk, később, 1990-től 2015-ig a Helikon prózarovatának szerkesztője. Kötetei: Átmenetek (elbeszélések, 1978); Egyidejűségek (regény, 1980); Fény, …
Lepkecsontváz és cukorspárga
Január 26-án a kézdivásárhelyi Vigadó nagytermi stúdiójában a szerző jelenlétében mutatták be Markó Bélának a Székely Könyvtár sorozatban megjelent Válogatott versek című kötetét. A találkozón ekörül zajlott a felolvasásokkal és zenei betétekkel gazdagított eszmecsere. Közreműködött Csutak István, a Garabonciás együttes vezetője, aki a Kézdivásárhelyen született költő több versét is megzenésítette. Lövétei Lázár László, a Székelyföld kulturális …
Mitől székely az író?
A Székely Könyvtár sorozat félszáz könyvét és az ötvenedik kiadott kötetet, Markó Béla „Válogatott versek” című könyvét mutatják be november 9-én, szerdán 16 órától a Marosvásárhelyi Művészeti egyetem Stúdió termének előcsarnokában. A rendezvényen a Székelyföld folyóirat szerkesztői, Fekete Vince és Lövétei Lázár László az ötvenedik kötet szerzőjével, Markó Bélával beszélgetnek. Bevezetőt mond és moderál Elek …
„Mellettük élünk, és nem ismerjük őket” – szlovák irodalomról a Látó irodalmi estjén
A KósKároly Akadémia és a Látó szépirodalmi folyóirat közös irodalmi estet szervezett kedden a marosvásárhelyi Kultúrpalota kistermében A legkisebb lépés címmel, szlovákok és magyarok kapcsolatáról, mai szlovák irodalomról. A rendezvény első részében Markó Béla beszélgetett Szigeti László íróval, a pozsonyi Kalligram Könyvkiadó alapító igazgatójával, szerkesztőjével szlovákok és magyarok 21. századi kapcsolatáról. Kérdésként merült fel többek közt …