Elfogadta a november 16-ai ülésén a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely 5 százalékra csökkenti az elektronikus könyvekre kivetett áfát. A tervezetet 302 támogató szavazattal, egy tartózkodás mellett szavazta meg az alsóház, amely döntő törvényhozási fórum ebben a kérdésben. A törvény értelmében a fizikai formátumú (papír alapú vagy CD-n, más multimédiás eszközön forgalmazott) könyvek áfájával egy …
Megjelent a kolozsvári Helikon első novemberi, lapszáma
Megjelent a kolozsvári Helikon első novemberi, 2021/21-es lapszáma, benne Mărcuțiu-Rácz Dóra vezércikke, Márton Evelin interjúja Döme Barbara prózaíróval, amely Varró Eszter újra megmutatja című prózája kíséretében olvasható. Hellmut Seiler verseit Benő Eszter fordításában közöljük. Verset közöl továbbá Jenei Gyula, Márton Ágnes, Fehér Imola és Simonfy József Kétlelkes négykezesek címmel, prózát Patak Márta. Cseke Péter Hazatérő …
SAJÁT FAUST – Bogdán Zsolt előadóestje, Markó Béla verseiből
Markó Béla verseinek sajátos antológiájával lép színpadra egy újabb önálló est keretében Bogdán Zsolt november 11-én 19 órától a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban. A Kolozsvári Állami Színház Jászai Mari- és Uniter-díjas színművésze arra vállalkozik, hogy az idén 70 éves Markó Béla lírai életművének teljes keresztmetszetét bemutassa. Az előadás címével kapcsolatban a művész így vall: “Hogy miért …
Alföld-díjban részesült Visky András
Kihirdette szerdán 2021-es nívódíjasainak névsorát a debreceni Alföld folyóirat. Az irodalmi, művészeti és kritikai lap rangos kitüntetését Balajthy Ágnes irodalomtörténész, kritikus, Gál Ferenc költő és Visky András költő, író, drámaíró kapja. Amint Facebook-oldalukon közlik, az Alföld szerkesztősége 1978 óta kiemelkedő szerzőit nívódíjban részesíti. 1993-tól a díjazottak a pénzjutalom mellé E. Lakatos Aranka szobrászművész emlékplakettjét is megkapják. 1978 …
Marosvásárhely: könyvvásár vásár nélkül, programok teltház nélkül
„Idén sem lesz tényleges könyvvásár. Nehéz kimondani ezeket a szavakat, hiszen mindig az volt a célunk, hogy teret adjunk az erdélyi magyar kiadóknak, hogy könyveik, szerzőik találkozhassanak az olvasókkal, és ez már második éve nem tud megvalósulni” – jelentette ki Káli Király István a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke, a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár társszervezője, aki …
Megjelent a Székelyföld novemberi száma
Többek között Tompa Gábor verseivel, székely mitológiával, a vajolai roma mikroközösségről szóló néprajzi elemzéssel és a Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium egyik osztályának szubjektív történetével jelentkezik a Székelyföld folyóirat novemberi száma, derül ki a szerkesztőség ajánlójából. A Székelyföld folyóirat 2021/11. számában verssel jelentkezik Ábrahám Erika, B. Mihály Csilla, Borsodi L. László, Dimény H. Árpád, Gothár Tamás, Kántor Zsolt, Locker …
Megjelent a Látó novemberi száma!
Megjelent a Látó novemberi száma!VERS, PRÓZA Halmai Tamás: Jól van így; Holtak hangján; Fényekből erdőt; Kék napsütésben; Talizmán (Versek) Lokodi Imre: Hűtlen Amorica (Novella) Kovács Újszászy Péter: Retrospektív; Sziromlevél; Kert, ahol nem leszünk (Versek) Szondy-Adorján György: Mezei tücskök; A vágy, szegény (Versek) Tóth Ágnes: Titokzatos dolgok; A szék harmadik lába; Makranciné (Karcolatok) Clara Burghelea: Anyám …
Világhálón a Látó októberi száma!
Világhálón a Látó októberi száma! www.lato.ro
Markó Béla és Novák Ferenc Tata kapja a Kriterion-koszorút
Két Kriterion-koszorút adnak át 2021-ben, az elismerést Markó Béla költő és Novák Ferenc Tata koreográfus kapja meg, jelentette be hétfőn a csíkszeredai Kriterion Alapítvány kuratóriuma. Novák Ferenc 2021. október 9-én 18 órakor veszi át a díjat Budapesten a Hagyományok Házában, Markó Béla kitüntetésére pedig egy későbbi időpontban kerül sor Csíkszeredában. Ennek időpontját, a járványhelyzet alakulásának …
Állami kitüntetést kapott Markó Béla
Állami kitüntetésben részesül Markó Béla. Klaus Iohannis államfő kedden írta alá az erről szóló rendeletet. Az elnök a Románia Csillaga érdemrend tiszti fokozatát adományozza Markó Bélának 70. születésnapja alkalmából „a magyar nyelvű írott kultúrához való kivételes hozzájárulása, valamint a demokrácia és az etnikumok közötti párbeszéd erősítéséért tett erőfeszítéseinek elismeréseként”. Markó Béla Kézdivásárhelyen született 1951. szeptember 8-án. …