Átadták az Irodalmi Jelen díjait

A bu­da­pes­ti TAT Galéria amúgy tágas tere végül szűknek bi­zo­nyult az Iro­dal­mi Je­len-est­re összegyűlt közönségnek: még az utcára is ki­szo­rul­tak néhányan, hogy meg­hall­gassák a fel­ol­vasáso­kat, és a végén meg­tudják: kik kapják a 2016-os el­is­merése­ket. Az es­ten Böszörményi Zoltán főszer­kesztő és a díj alapítója köszöntötte az egy­begyűlte­ket, va­la­mint két „meg­le­petésvendéget” is: Pe­ter Geh­risch német költőt, aki­nek fris­sen meg­je­lent ver­seskötetét pénte­ken be is mu­tatják az Országos Ide­gen­nyelvű Könyvtárban, és Szőcs Gézát, aki­nek an­gol nyel­ven je­len­tek meg költeményei Sohár Pál fordításában.

Ebből ízelítőként fel is ol­vas­ta a Ko­lozsvári hor­ror című ver­set, míg a Geh­risch-kötetből Man­dics György fordítótól hall­gat­hat­tuk meg A német egyesülés nap­ja című költeményt. Egyébként az an­gol nyelv­re fordított ma­gyar szerzők olyan si­kert arat­nak az Egyesült Álla­mok­ban, mond­ta Böszörményi Zoltán, hogy követ­kező kötetként terv­be vették Fa­lu­dy György műve­i­nek an­gol nyelvű kiadását.

A díjátadó ke­retében elsőként Vörös István ve­het­te át a költői díjat. Idén a laudációk is különle­ges pro­duk­cióvá váltak Var­ga Me­lin­da kezében, hi­szen vers­ben köszöntötte néme­lyik al­kotót, így Vörös Istvánt is, a Dan­te gyer­me­kei va­gyunk – Vörös Istvánnak versköszöntő az Iro­dal­mi Je­len-díjához című költeményében. („…de zsoltár a költemény, és költemény a zsoltár, / nem kell fel­ad­ni itt még min­den reményt…”). Próza ka­tegóriában Nagy Zopánnak nyújtot­ta át Böszörményi Zoltán az ok­le­ve­let és az ez­zel járó pénz­ju­tal­mat, és a si­ke­res prózis­ta munkái kapcsán ki­hangsúly­oz­ta: ilyen mély, össze­tett, ele­ven szöve­ge­ket rég nem ol­va­sott. Böszörményi Ham­vas Bélához társítot­ta a Nagy Zopánra jel­lemző próza­világot, mely egy­faj­ta „szel­le­mi tobzódás”. Oly színt ho­zott az Iro­dal­mi Je­len­be, hangsúly­oz­ta a főszer­kesztő, ami ed­dig hiány­zott: az avantgárd szel­le­mes játékosságát.

A koránt­sem öreg „nagy öre­gek” után követ­kez­tek a fi­a­ta­lok: Dezső Katalin a debütáló versdíjat ve­het­te át, és őt is vers­sel köszöntötte szer­kesztője, Var­ga Me­lin­da: A sza­badság székfog­lalójával. („A költő el­visz min­ket a háborús ég alá, / az el­fe­lej­tett em­ber vidékére, / ahol meg­ta­nul­ha­tunk ma­gunk he­lyett / min­den­kit sze­ret­ni, / de koránt­sem lesz ettől könnyebb az út…”) Prózaíró társa, Borcsa Imola kap­ta az el­is­merés párját, őt az Ab­lak a tömörített jelzőfájlok­hoz című írással köszöntötte Var­ga Me­lin­da. „A szerző gyak­ran él a jelzős szószer­ke­ze­tek­kel – kész jelzőla­bi­rin­tus­ba téved az ol­vasó, ha va­la­me­lyik Bor­csa-írást fel­la­poz­za. Tömörített jelzőfájlok­kal van dol­gunk, jó érzék kell hozzá, meg­fe­lelő prog­ram, hogy ki­bont­suk.” eirodalom.ro