Eredmény(ek) 7 mutatása

Megjelent a második augusztusi Helikon

A Helikon lapszámai megvásárolhatók az erdélyi könyvesboltokban és újságosstandoknál, valamint Magyarországon a Lapker árusító helyein és az Írók Boltjában. Megjelent a Helikon második augusztusi, 2024/14-es száma, amelynek központi témája a gyár. „Mondd mit érlel annak a sorsa, ki a gyár körül őgyeleg – kérdezi József Attila, és mindazok, kik ilyen-olyan okból, gyárban, gépiesített világban, vagy …

Elhunyt Vári Attila

Vári Attila 1946. március 3-án született Sáromberkén. A középiskolát Marosvásárhelyen végezte; ugyanitt a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola, majd Kolozsvárt a BBTE magyar szakos hallgatója volt. 1968-tól a sepsiszentgyörgyi Megyei Tükör, majd 1972-ig a bukaresti rádió és televízió marosvásárhelyi munkatársaként tevékenykedett. Diplomát a bukaresti színház- és filmművészeti főiskola rendezői szakán szerzett. Romániában 1981-ben, miután kitelepedési kérelmét …

Kapható a Korunk augusztusi lapszáma

Tömegművészet– megjelent a Korunk augusztusi lapszáma A művészi kifejezésmód egyre bővülő területén az az újabb keletű kérdés, hogy vajon a tömegművészet megállja-e a helyét a kreativitás és a kulturális relevancia szempontjából, alapos vizsgálatot igényel. Ez a lapszám tömegművészet, annak érvényessége, létjogosultsága és a hagyományos formákhoz való viszonya közötti összetett kölcsönhatást vizsgálja a kortárs kritika tükrében. …

Megjelent az első augusztusi Helikon

A Helikon lapszámai megvásárolhatók az erdélyi könyvesboltokban és újságosstandoknál, valamint Magyarországon a Lapker árusító helyein és az Írók Boltjában. Megjelent a Helikon első augusztusi, 2024/15-ös száma, amely Király Farkas verseivel, valamint Papp Attila Zsolt vezércikkével indul. Interjút Nánia Hanna közöl Száz Pál íróval, irodalomtörténésszel, aki augusztusban a Helikon kiemelt szerzője. Verset közöl továbbá Balogh Endre …

Az Irodalom Vége – Elkezdődött a 8-ik Látó-tábor

8. LÁTÓ-TÁBOR, 2024. augusztus 8–11., Vármező (Csodál-lak panzió) A tábor résztvevői: André Ferenc, Antal Balázs, Codău Annamária, Ferencz-Nagy Zoltán,  Fischer Botond, Ila Gábor, Imre Eszter, Kovács Bea, Kovács Péter Zoltán, Láng Zsolt, László Noémi, Marton Richárd Zoltán, Mohácsi Balázs, Nánia Hanna,  Orbán János, Ozsváth Zsuzsa, Sárkány Tímea, Szabó Ivett, Szabó Róbert Csaba, Székely Csaba, Szekernyés …

Kapható a nyári Újvárad Műhely-száma

Kapható a nyári Újvárad Műhely-száma. Alább olvasható a tartalomajánló: https://www.ujvarad.ro/lapszamok/ujvarad-nyari-muhely-szam/ A nyári Újvárad Műhely kapható a lapárusoknál, könyvesboltokban, illetve online előfizelőink számára már elérhető, s előfizethető; megvásárolható a holnap.ro és a laptapir.hu oldalakon.

Megjelent az augusztusi Székelyföld

Megjelent az augusztusi Székelyföld! A tartalomból: Szépirodalom Nagy Dóra-Anna verseiTompa Gábor verseiSzondy-Adorján György verseiKelemen Endre: TartozásSzabó-Biró Brigitta: Szabad péntekTamás Kincső: A polgármester szeretője (regényrészlet)F. Bakó Enikő: BarátnőkTófalvi Előd verseiSzikra János verseiKáli István: GumitömítésekMarcsák Gergely: FedorCsősz Gergő verseiSzáz Pál: A szentek városaFekete Vince versei Literata Hungarica Borsodi L. László: Isten, mint létszükséglet és poétikai szükségszerűség (Lövétei …